2023.12.02.

Az András-nappal kezdődően, azaz 2022. november 30-tól december 4-éig, azaz advent első vasárnapjáig ötnapos minivakációt élvezhetnek gyerekek és felnőttek Romániában, amelybe beleesik december 1. is, az ország nemzeti ünnepe. Ez a minivakáció jó alkalom arra, hogy felfedezzünk, utazzunk, kikapcsolódjunk, vagy csak egyszerűen együtt legyen a család.

Milyen desztinációkat érdemes kipróbálni, ha a tervünk egy hosszú-hétvéges kirándulás Maros megyében? Számos vendéglátóhely speciális programmal készül erre a néhány napra, például a marosszentgyörgyi Apollo wellnesközpont vagy a szovátai Hotel Alunis. Ám a mainstream turisztikai desztinációkon túl ez a néhány szabadnap jó alkalom lehet arra is, hogy falvakat látogassunk, és néphagyományokkal ismerkedjünk. Ilyenkor elég lehet az is, ha betérünk a helyi templomokba, piacokra, vásárokba, és elbeszélgetünk a helyi öregekkel.

Szent András napja a néphagyományban az advent közeledtét jelzi, mivel a hozzá legközelebb eső vasárnap advent első vasárnapja. Egyes magyar közösségekben hagyományosan férjjósló nap volt az eladósorban lévő lányok számára, akik ólomöntéssel vagy gombócból jóslással próbálták megfejteni leendő jövendőbelijük kilétét.

A román ortodox közösségekben Szent András kiemelt jelentőségű, mivel ő egyben Románia védőszentje is. A román hagyományban is kapcsolódik hozzá jövőjóslás, férjjóslás: azt tartják, hogy ha egy lány éjfélkor négyes tükörbe néz, megismerheti a jövőjét, ugyanakkor ha bazsalikomot rak a párnája alá, megálmodja, ki lesz a férje. András napján szokás az is, hogy a férjhez készülő lány két meggyújtott gyertyát tartva a kezében belenéz egy pohár vízbe, amelyben egy megszentelt jegygyűrű van. Ezzel a népi varázslással a lány megláthatja, hogyan néz ki a leendő férje. Egy másik verzióban a pohár vízbe megszentelt hamut szórnak. Azok a lányok, akik már tudják, kit szeretnének férjnek, éjfélkor fejjel lefelé fordítanak egy tiszta új agyagkorsót, amelynek az alján parázs van, s amíg az füstölög, elmondanak egy varázsigét, és megforgatják a korsót. A varázslás célja, hogy végleg elnyerjék kedvesük szívét. Az egyik legrégebbi férjvarázsló szokás abban állt, hogy egy meggyújtott gyertyát kellett egy kútba leereszteni a víz szintjéig. A gyertya azonban nem akármilyen gyertya volt, hanem megszentelt, sőt lehetőleg az a gyertya, amellyel húsvétkor hazahozták a fényt a templomból. Miután a gyertyát leengedték a kútba, a lányok Szent Andráshoz fohászkodtak, kérve, hogy a kút vizének felszínén megpillanthassák jövendőbeli férjük képét visszatükröződni.

Ezenkívül még számos más szokás is kapcsolódott Szent András napjához. Egyes román közösségekben azt tartják, hogy november 30-án az elhunytak szellemei elvegyülnek az emberek között.  A rosszindulatú szellemektől való védekezés céljából ezért sok házban ezen a napon fokhagymát tesznek ki. Egy legenda szerint a farkasok Szent András napjának éjszakáján vérfarkassá változnak, és az utakon elveszett és védtelen emberekre vadásznak. A fokhagymakoszorúk a házon kívül elhelyezve távol tartják a gonosz erőket az otthonunkból. Egy másik érdekes szokás, hogy András napján a házban minden edényt fejre állítanak, a vizet és az állati takarmányt pedig szenteltvízzel locsolják és bazsalikommal szórják meg, hogy megvédjék a gonosz erőktől a jószágot. András napján az időjárásra is figyelnek: úgy tartják, ha tiszta az ég ezen a napon, az enyhe telet hoz.

Vidéki falufelfedező útjainkat megkoronázhatjuk egy remek ebéddel és vacsorával valamelyik Maros megyei vendéglátóhelyen.

Ha a hosszú hétvégén inkább túráznánk, kirándulnánk, Maros megye számos gyönyörű helyszínnel vár télen is: a Maros-völgye, a marosvásárhelyi Somostető és az állatkert, a szászrégeni Kerekerdő, a Mocsárerdő, Szováta és Vármező környéke, vagy a Segesvár melletti Breite fás legelő minden évszakban izgalmas, nem beszélve arról, hogy természetben lehetünk, friss levegőt szívhatunk. Ha pedig inkább kulturális élményekre vágyunk, a Visitmures oldalán böngészhetünk a novemberi-decemberi események között.