2024.07.22.

Önéletrajz nélkül nincs álláskeresés – ez a mondat talán drasztikusnak tűnik de tény, hogy az esetek többségében enélkül a dokumentum nélkül a jelentkezés sem lehetséges. Bár sokak számára nyűgnek tűnik az írás, számos lehetőség van arra, hogy egyszerűbb dolgunk legyen.

Belépő a munka világába

Az álláskeresés megkezdése életünk egy kifejezetten fontos mérföldköve, hiszen ez a világ már egészen más mint amit addig megszoktunk. Tanulmányaink végeztével, különböző képesítések birtokában kerülünk ki ugyanis a munkaerőpiacra, ahol már abszolút magunkra vagyunk utalva és így kell megtalálni a lehető legjobb lehetőségeket, melyekre mi is alkalmasak vagyunk. Ez azonban egy meglehetősen kegyetlen világ, ahol sokszor a verseny is óriási, így nem árt megacéloznunk magunkat.

Ettől persze gyakorlatiasabb teendőkre is szükség van az elinduláshoz, hiszen bizonyos alapkövetelmények lényegében univerzálisnak mondhatók. Bár az online állásportáloknak köszönhetően a nyitott pozíciók böngészése és a jelentkezés is is egyszerűbb, mint valaha, ehhez egyfajta belépőjegyre is szükségünk lesz. Ez pedig nem más, mint a CV vagyis önéletrajz, ami a jelentkezéshez szükséges legalapvetőbb dokumentum. Enélkül tehát nem is érdemes belevágni az álláskeresés labirintusába.

CV megírása azonban sokak számára nehezen megugorható akadályt jelent, hiszen sem tartalmilag, sem formailag nem mindig egyértelmű, hogyan is érdemes felépülnie ennek a dokumentumnak. A kezdő álláskeresők eleinte talán nem tekintik ezt akkora problémának, de idővel számukra is kiderül, hogy egy jól felépített önéletrajz igenis sokat segíthet a jelentkezés pozitív elbírálásában. Azt persze mi sem állítjuk, hogy a CV definitív erővel bír a teljes folyamat tekintetében, de érdemes energiát fordítani rá.

Egy ideális íromány

CV kapcsán mindenkinek megvannak a saját praktikái, jól bevált módszerei és ahogy az álláskeresők egyre dörzsöltebbek lesznek, ezek a módszerek is egyre kifinomultabbá válnak. A többség számára azonban komoly problémát is jelenthet a tanácstalanság, hogy mit is kéne beleírni vagy épp hogyan nézzen ki az önéletrajz. Bár általánosan hasznos jótanács viszonylag kevés van, pár szempontot érdemes figyelembe venni, ha belekezdünk az alkotásba.

Elsőként nem árt megállapítani a CV fontosságát a kiválasztás folyamatában. A kezdeti szakaszban valóban egy megkerülhetetlen dokumentum, hiszen lényegében ezáltal jelentkezhetünk egy állásra és ezzel találkoznak elsőként a munkáltató szakemberei. Így tehát különféle fércmunkákkal, félvállról összecsapott önéletrajzzal nem is érdemes próbálkozni. Ha azonban látszik a belefektetett energia, máris jobb esélyekkel indulhatunk a kiválasztási folyamatban.

Mivel a CV az első találkozási pont a munkáltatóval, mindenképpen érdemes a releváns információkra és tényekre hagyatkozni. Ha szerencsénk van a későbbi fázisokban lehetőségünk lesz személyesen is bemutatkozni, ám kezdetben elég ha a meglévő képesítésekre, tapasztalatokra és egyéb érdemleges tudásanyagra támaszkodunk. Nem mindegy persze, hogy mi a cél, hiszen mást kíván egy diákmunka Budapest városában, mint ugyanitt egy teljes munkaidős állás. Az internet azonban mindenben segít.

Online segítség mindenkinek

CV témaköre természetesen nem ismeretlen az online világban sem, így ha bizonytalanok vagyunk ezzel kapcsolatban, rengeteg hasznos tanácsot és tippet találunk az interneten is, amelyeket követve hatékonyabban működő önéletrajzot állíthatunk össze. Az információmennyiség persze óriási, így érdemes azt szintetizálni a lehető legjobb végeredményhez, illetve az sem árt, ha valamennyire a saját elképzeléseinket is igyekszünk belecsempészni a jelentkezési dokumentumba. Az arányokat persze idővel egyre könnyebb lesz megtalálni.

Sok probléma szokott lenni az önéletrajzok kinézetével, elrendezésével is, hiszen sok esetben széteső, átláthatatlan CV-k is kikerülnek a szórásból. Mivel ez a dokumentum lényegében egy felsorolásszerű információhalmaz, nem probléma ha minimalista megoldásokhoz folyamodunk, hiszen az elsődleges cél előbbiek átadása és könnyű értelmezhetősége. Az internet persze ahol tud segít, így ezzel kapcsolatban is bőven találunk mentőöveket a különböző portálokon.

Sokat segíthetnek például az online önéletrajz készítő alkalmazások vagy épp az ingyenesen letölthető önéletrajz sablonok, amelyek mentén jóval egyszerűbb dolga van az egyszeri álláskeresőnek. Ezek a sablonok ugyanis maradéktalanul megfelelnek a leginkább jellemző munkáltatói kritériumoknak, a beltartalom tekintetében pedig szintén iránymutatást adnak. Fontos, hogy a CV minden esetben releváns legyen és a pozícióhoz leginkább igazodó képességeinkről adjon lenyomatot, így akár az sem probléma, ha egyszerre több önéletrajz is lapul a tarsolyunkban.